Parragh László: Ilyennel még sosem szembesültünk

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke az ATV Egyenes Beszéd című műsorában azt mondta: alapvetően most mindenki bajban van, mert az energiaválság olyan alkalmazkodási kényszert eredményezett, amellyel még sosem szembesültünk.

Parragh László azt mondta, hogy az energiaválság egész Európában nehéz helyzetet eredményezett. Kifejtette, hogy Magyarországon legnagyobb bajban a legkisebb vállalkozások vannak, hiszen az ő tervezőképességük és tőkeerejük nem elegendő arra, hogy hosszú távon túléljenek.

Az iparkamara elnöke azt is hozzátette:
BŐVEN 800 EZER FELETT VAN A LEGKISEBB VÁLLALKOZÓK SZÁMA.

Parragh László az ATV műsorában arról is beszélt, hogy szerinte ebben a helyzetben nem lehet azt várni, hogy egyedül a kormány, vagy egyedül a vállalkozások vagy önkormányzatok oldjanak meg mindent. Ezért az iparkamara javaslatokat tett a kormánynak arról, hogy miként lehetne segíteni a vállalkozásokat az elszálló energiaárakkal vívott harcukban.
Az iparkamara elnöke azt mondta, hogy javaslataikban minden területre próbáltak kitérni. Azokat az erőforrásokat, amelyek vannak, a vállalkozások megsegítésére kell fordítani, és a termelőtevékenységet, a feldolgozóipart kell megmenteni, mert az a hazai termelés bázisa – fogalmazott, majd hozzátette: elsődlegesen az energiaigény csökkentésére kell fókuszálni, erre vonatkozóan is több programot javasoltak a kormánynak.
Tényleg lesz vasárnapi boltzár?
Az iparkamara elnöke azt is elismerte: igazuk van azoknak, akik szerint egy esetleges vasárnapi boltzár jó spórolási lehetőség lenne. Mint mondta, ennek más országokban már megvan a kultúrája, miközben Magyarországon a vásárlás néha családi programmá alakul át, ami szerinte nem feltétlenül szerencsés.

Ha megnézzük a nyitvatartásokat, az látszik, hogy sok esetben rövidül, sok helyen a világítással spórolnak, mindenki keresi azt a megoldást, amellyel pénzt tud megtakarítani – vázolta az általános helyzetet Parragh László. Végül azt mondta: az, hogy napjainkban sokat beszélnek az energiaválságról, már önmagában is egy jelentős energiamegtakarítást eredményez, de ez még kevés ahhoz, hogy megoldják a helyzetet.

PARTNEREINK

Exped-IT
GEMOSZ
KSH
E-commerce Hungary
Magyar Termék
eNET Internetkutató és Tanácsadó Kft.
Online pénztárgép
Retail Zoom