Ennyi lesz a minimálbér nettója

Az Azenpenzem.hu kiszámolta, mennyi lesz a minimálbér és a garantált bérminimum nettó összege jövőre és 2020-ban.

Kétéves megállapodás született a versenyszféra és a kormány állandó konzultációs fórumának (VKF) ülésén, aminek értelmében 2019-ben 8 százalékkal, 2020-ban szintén 8 százalékkal emelkedik a minimálbér és a garantált bérminimum összege, a bérajánlás mértékét mindkét évre 8 százalékos mértékben határozta meg a testület - olvasható a portálon.
Eszerint a minimálbér havi összege 149 ezer, a heti 34 260 forint, a napibér 6860 forint, az órabér pedig 857 forint. A legalább középfokú iskolai végzettséget vagy középfokú szakképzettséget igénylő munkakörben foglalkoztatott munkavállalónak havonta 195 ezret, hetente 44 830 forintot, naponta pedig 8970 forintot kell fizetni. Az ő órabérük legalább 1121 forint.

A nettó minimálbér jövőre nettó 99 085 forint, a bérminimum 129 675 forint lesz. Ugyan ezek a számok 2020-ban 107 010 és 140 050 lesznek.

A minimálbéresek nagyjából 180 ezer, a bérminimumosok pedig 236 ezer forintba kerülnek a munkaadóknak jövőre havonta.

A portál felidézi, hogy a jelenleg érvényben levő hatéves bérmegállapodás alapján a most 19,5 százalékos szochó négy lépésben 2-2 százalékponttal csökkenhetne 2022-re 11,5 százalékra. Utóbbinak feltétele, hogy 2019-től a reálkereseti mutató minden alkalommal 6 százalékkal nőjön. A mostani béremelés és a cafeteria "béresítése" nagy valószínűséggel biztosítja majd ezt (kérdés persze még, mennyi lesz az infláció). Attól is tarthatnak viszont a cégek, hogy Varga Mihály még korábban arról beszélt: a kormány kérte a partnerektől, hogy a szociális hozzájárulási adó mértékétől függetlenül állapodjanak meg.

FORRÁS: LINK

PARTNEREINK

Exped-IT
GEMOSZ
KSH
E-commerce Hungary
Magyar Termék
eNET Internetkutató és Tanácsadó Kft.
Online pénztárgép
Retail Zoom